
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
A 32 éves Giovanni Quintella Bezerra altatóorvost nemi erőszak gyanúja miatt vették őrizetbe a napokban, miután rejtettkamerás-felvételek készültek róla. A férfi a brazíliai São João de Meritiben található kórházban erőszakolhatott meg orálisan egy altatásban lévő anyukát, akin épp császármetszést hajtottak végre - írta a Daily Mail.
A kórház személyzete állítólag aggódott a betegeknek adott gyógyszermennyiség miatt, és gyanakodni kezdtek, ezért rejtett kamerát szereltek fel a műtőben. Aggodalmuk beigazolódott, a felvételeken az altatóorvos egy műtéti függöny mögött gyanús mozgásokat végzettegy beteg feje fölött.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
A férfi aznap kettő másik műtétnél is asszisztált, így felmerül a gyanú, hogy több esetben is szexuális erőszakot követhetett el. Az ügyben a rendőrség nyomoz, az orvos akár 15 évre börtönbe kerülhet.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni