
Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi
Az ittas férfi csúnyán összeveszett volt barátnőjével, és már ekkor elmondta, mire készül – olvasható a The Sun csütörtöki cikkében.
Derek Wellington, a teherkocsi vezetője a következő szavakkal zárta le a vitát: „A rakományommal beparkolok a nappalidba”.
A komolytalannak tűnő fenyegetést azonban beváltotta a feldühödött férfi. Exének házához ment, majd a kamionnal az épületnek háttal beállt. Még azt is hihették, elhajtani készül az ittas vezető, azonban előre helyett hátra ment.

Fotó: skót rendőrség
A pótkocsival betolatott a ház falába, ráadásul többször megismételte a hajmeresztő manővert. Eközben odabent tartózkodott a nőn kívül annak barátja és két gyereke is. Ők szerencsére sértetlenül megúszták az ámokfutást, ez a házról viszont már nem mondható el, amely teljesen lakhatatlanná vált és le kellett bontani.
Mivel már korábban is bántalmazta Wellington egykori párját, a nőnek távoltartási végzése volt az agresszív férfivel szemben.
Derek Wellingtonra most tíz év börtönbüntetést szabott ki a bíróság.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

Kalóztámadás ért egy teherhajót Szomália közelében

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki

Texasban halálos áldozatokat is követelt a tornádó

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit

Tovább növekedett az erdő- és bozóttüzek kiterjedése az egyesült államokbeli Georgia államban

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset