
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A híradások szerint a tábornok Mikolajivka faluban esett el. Idézve az orosz forrásokat, az ukrán portál azt állította, hogy Kutuzov már a negyedik orosz tábornok, aki meghalt a háborúban. A Szabadság Rádió szerint korábban ukrán híradások is beszámoltak a tábornok haláláról. A Meduza című, Rigában szerkesztett orosz ellenzéki hírportál azt írta, hogy Kutuzov haláláról az orosz állami média egyik tudósítója, Alekszandr Szladkov adott hírt.
Szerjih Hajdaj, Luhanszk megyei kormányzó a Szuszpilne hírportálnak adott interjújában azt fejtegette, hogy a régióban katonai stratégiai szempontból Szeverodoneck nem is olyan fontos, mint Liszicsanszk. Meggyőződését fejezte ki, hogy Szeverodoneckből az ukrán hadsereg képes lesz kiűzni az orosz erőket. A városnak a kormányzó szerint politikai szempontból van jelentősége, hiszen ez a megye közigazgatási központja azóta, hogy Luhanszkot 2014-ben elfoglalták a Moszkva által támogatott szakadárok.

fotó: facebook.com/GeneralStaff.ua
Liszicsanszk viszont - amelyet szintén hevesen ostromol az orosz hadsereg - fekvése miatt katonai szempontból fontosabb, mint Szeverodoneck, mert magasabban fekszik, azaz stratégiailag előnyös helyen - emelte ki a kormányzó.
Anna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint egy vasárnapi tévéműsorban hangsúlyozta, hogy a főváros, Kijev változatlanul az orosz erők fő célja, ezért folyamatosan veszélyben van. "Mindig is őszintén elmondtuk, hogy Kijev állandó veszélyben van" - jelentette ki Maljar. Megerősítette, hogy ennek ellenére az emberek elkezdtek visszatérni a fővárosba. "Mindazonáltal meg kell értenünk, hogy a háború 'forró szakaszban' van, Kijev pedig továbbra is megmaradt az Oroszországi Föderáció fő célpontjának" - állította a védelmi miniszterhelyettes.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott