
Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi
Mariupol polgármesterének tanácsadója, Petro Andrjuscsenko a napokban jelentette be, hogy elővigyázatosságból karanténba helyezik az orosz megszállás alatt lévő várost. A bomló holttestek és a szennyezett vízhálózat miatt ugyanis egyre nagyobb a veszélye annak, hogy kolerajárvány tör ki.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Andrjuscsenko elmondása alapján már rögzítettek néhány gyanús esetet.
Hozzátette, hogy a mariupoliak kétnaponta kapnak ivóvizet és gond van az élelmiszer-ellátással is. Július 1-től csak a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők kapnak ingyen ételt.

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt