
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Abadot pénteken nevezte ki Macron szolidaritási és fogyatékossággal élők ügyeiért felelős miniszternek. A Mediapart francia hírportál két nővel készített interjút közölt a múlt hét végén, ebben mindketten azt állítják, hogy Abad 2010-ben és 2011-ben megerőszakolta őket. Abad és a Mediapart is arról számolt be, hogy az egyik nő feljelentést is tett 2017-ben, de a rendőrség lezárta az ügyet.
Abad tagadja, hogy bármi törvénysértőt tett volna, és azt mondja, fizikailag lehetetlen, hogy elkövessen ilyen bűncselekményt. Damien Abad mind a négy végtagját érintő, veleszületett izületi rendellenességgel él.

fotó: facebook.com/Damien.Abad.Ain
A politikus úgy nyilatkozott, hogy a vádak miatt kénytelen világossá tenni, hogy partnere segítsége nélkül egyáltalán nem képes nemi együttlétre, és amit az egyik nő állít, hogy bedrogozta, elcipelte valahova, ahol levetkőztette és megerőszakolta, az egyszerűen elképzelhetetlen és megalázó. Elisabeth Borne, Macron új kormányának miniszterelnöke úgy reagált, hogy nem tudott a nemi erőszakkal kapcsolatos vádakról, amikor Abad miniszter lett, de a kormány tagjai sem állnak a törvények felett, és nem maradhatnak büntetlenek, ha az igazságszolgáltatás elmarasztalja őket.
A baloldali ellenzék felszólította Macront, hogy menessze a megvádolt minisztert. "Szerintem nem az a kérdés, hogy le kell-e mondania, hanem az, hogy el kell-e távolítani őt, megelőző intézkedésként. A nőknek azt kell látniuk, hogy számít a szavuk" - mondta a zöldpárti Sandrine Rousseau az RTL rádiónak.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott