
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Ausztráliában Perth városában egy útszakaszon egyszerre helyeztek ki egy 60-as és egy 70-es táblát is. Többen észrevették a hibát, bár csak egy napig volt kint egyszerre mindkettő. Az autósok viszont elkezdtek szórakozni, és spekulálni, hogy mégis mit jelenthet a tábla.
Egyikük azt írta, hogy csak egyszerűen matekozni kell, ha összeadják a kettőt, az 130, szóval nyilvánvalóan annyival lehet hajtani. Egy másik azt mondta, hogy akkor a kettő között, 65-tel kellene menni. De az is felmerült, hogy a fékek nagyon hamar el fognak kopni, ha egy méteren belül kell tízzel lassítani, ahányszor arra megy valaki. Egy férfi pedig úgy értékelte a jelenséget, hogy „meglepő, hogy nincs köztük egy traffipax is”.

Fotó: Facebook / Oliver Peterson
A táblák egyébként azért kerültek ki, mert 70-ről 60-ra csökkentették a limitet az útszakaszon. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt években a négysávos út több aggasztó baleset helyszíne volt. Május elején három rendőr balesetezett a szakaszon, amikor egy másik esethez mentek és egy autó nekik csapódott. 2020-ban egy tizennyolcéves fiú halt meg, miután fának ment az úton, 2008-ban pedig három tinédzser halt meg pár méterre onnan, ahol most a táblák vannak. Akkor egy 17 éves fiú vesztette el uralmát BMW-je felett, fának csapódott, és a két 17 éves utasával együtt életét vesztette - írta a Daily Mail.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban