
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Az esetet egy szomszédos ház térfigyelő kamerája rögzítette Angliában.
Megfigyelhető, hogy az anyuka minden gondolkodás nélkül lemászik gyermekéért. Amy kétségbeesett, először azt hitte, a szennyvízben elmerülő Theo meghalt. Mikor felhozta, azonnal magához szorította.
Theo-t a William Harvey Kórházba szállították, mert nyelt egy kis csatornavizet, a vizsgálatok közben azonban az orvosok enyhe agyrázkódást állapítottak meg nála. Azt mondták, csodával határos, hogy csonttörés nélkül megúszta a balesetet.
A kisfiú most otthon van és jó egészségnek örvend, ennek ellenére Amy panaszt tett a városi csatornázási művek felé, mert úgy véli, a lefolyó fedele már egy ideje hibás lehetett - írta meg a Daily Mail.
A Southern Water vizsgálatot indított az incidens okának megállapítása érdekében és bocsánatot kért a családtól.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról