
Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat
Letartóztattak egy floridai férfit, miután bevallotta felesége ellen elkövetett kegyetlenségeit.
A rendőrségi dokumentumok szerint a 66 éves Jerry Sanders Jr miami otthonukban, egy forrasztólámpával gyújtotta fel feleségét, majd mikor a nő szökni próbált elütötte őt. A bántalmazott feleség egy pálmafa és a kocsi közé szorult - közölte a Crime Online vasárnap.
Sanders a szirénazó rendőrautók hallatán menekülőre fogta, azonban megpróbálta autójával elsodorni a kiérkező rendőröket. Az egyenruhások többször rálőttek, csak így tudták megállítani.

Fotó: Miami-Dade Corrections
Jerry-t gyilkossági kísérlettel, gyújtogatással, családon belüli erőszakkal is megvádolták.
A férfit pénteken bíróság elé állították, azóta óvadék nélkül tartják fogva.
Felesége állapota nem derült ki a hatóságok közleményéből.

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)


