
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Egy körülbelül 23 éves fiatalember holttestére bukkantak a rendőrök csütörtök reggel a nagyváradi körgyűrűn levő Selgros hipermarket közelében.
Ekkor még az élettelen test megtalálása utáni első információk, amelyeket közzétettek, arról szóltak, hogy fiatalember idegenkezűség áldozata lett. Az ügyészség eredetileg emberölés gyanújával indított eljárást - közölte a Maszol.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Most azonban fordulat állt elő az ügyben, ugyanis a boncolási vizsgálat során megállapították, hogy a 22 éves férfi öngyilkosságot követett el, szíven szúrta magát – állapította meg a Bihar Megyei Törvényszéki Ügyészség.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el