
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy férfi, akit a híradások csak Mr Li-nek neveznek, és a korát nem hozták nyilvánosságra egy alkohol mámoros görbe estén fogadásból lenyelt két szemüveg-szárat.
A kínai Sanghaj-ban élő férfi annyira szégyellte, amit tett, hogy nem fordult orvoshoz, a szemüveg szárak pedig nem távoztak magától a testéből.
Egészen elképesztő módon Mr Li négy éven át élt testében a bizarr tárgyakkal, amik közül az egyik beágyazódott a nyombélbe. A férfi csupán akkor kért segítséget, amikor már elviselhetetlenné vált a fájdalom mértéke.
Zhou Pinghong a Zhongshan Kórház professzora az azonnali műtét mellett döntött, és egy 15 perces sebészi beavatkozás keretében eltávolította a testidegen tárgyakat. Az orvos elmondta, hogy Mr Li épp időben érkezett, ugyanis ha a szemüveg szárak átszúrták volna a nyombelet, vagy perforáció lépett volna fel, az akár az életébe is kerülhetett volna – írta meg pénteken a Mirror.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott