
Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását
Kelly ‘kjanecaron’ Caron a Twitch platformon közvetítette, ahogy valamit főz konyhájában. A fiatal lány rendesen odaégette az ételt, füst árasztotta el a szobát. Ezután a serpenyőből mérnöki precizitással eltávolította a gasztronómiai csodát, majd a leglogikusabbnak tűnő döntést hozta meg. Vizet öntött a forró, füstölő olajra a serpenyőben. Meglepetésére ettől elkezdett óriási lángokkal égni az olaj. Gyorsan reagált, felemelte, és megfordult vele, aminek következtében a konyha többi részére is lángoló olajat öntött. Közben cifra káromkodások közepette azt kiabálta, hogy nem tudom mit csináljak, segítsetek.
Az ijesztő eset után Instagramon jelentkezett be Kelly. Leírta, hogy jól van, bár a kezét megégette, és a tűzoltókat is ki kellett hívni.

A követőit pedig megkérte, hogy osszák meg mindenhol a videót, ahol tudják. Azt mondta, hogy „Ha már megégetem magam, engedjétek meg, hogy kihasználjam egy kis publicitásért” – írta a dexerto.
Címlapfotó: Twitch.tv/kjanecaron

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak