
Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer
"Isten segítségével és közvetítésével bejelentjük egy áldott harc kezdetét, a két sejk, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi és Abu Hamzah al-Kurejsi al-Muhadzsir sejk bosszúharcát" - mondta a csoport új szóvivője, Abu Omar al-Muhadzsir a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett hangüzenetében.
A szóvivő felszólított minden dzsihadistát, hogy "használja ki a keresztesek egymás elleni harcát", és folytassa a támadásokat Európában.
Felhívásában "a kalifátus minden oroszlánjának és az Iszlám Állam harcosainak mindenhol" azt üzente: "ha üttök, üssetek keményen, hogy fájdalmat okozzatok és terrorizáljatok".
Az Iszlám Állam márciusban megerősítette korábbi vezetője, al-Kurejsi halálát, és bejelentette utódjának kinevezését. A csoport szerint szervezetük új vezetője Abu al-Haszan al-Hasimi.
Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi február elején halt meg egy északnyugat-szíriai amerikai katonai műveletben. Joe Biden amerikai elnök akkor azt mondta, azért robbantotta fel magát, hogy ne vonják felelősségre tetteiért.
Al-Kurejsit a terrorszervezetet hosszú ideig vezető Abu Bakr al-Bagdadi 2019 októberében bekövetkezett halála után nevezték ki az Iszlám Állam vezérévé.
Az új üzenetben, amelynek hitelességét nem lehetett ellenőrizni, a szóvivő azt remélte, hogy az orosz háború Ukrajnában nem fog leállni, amíg el nem égeti "a kereszteseket és fel nem szántja a területeiket".
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban