
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
A Jastrzebiei Széntársaság közleménye szerint mintegy 1000 méteres mélységben feltehetőleg metángáz okozta robbanás történt éjfél után. A robbanás térségében 42 bányász dolgozott, húsz kimentett embert égési sérülésekkel kórházba szállítottak. A mentőakció során, éjjel, feltehetőleg másik robbanás is történt.
Délelőtti hatósági beszámolók szerint a föld alatt összesen három embert találtak holtan, a negyedik áldozat azt követően hunyt el, hogy kritikus állapotban kórházba vitték.
A mentők továbbra is kutatni fognak hét, a föld alatt rekedt személy után, a mentőakciót azonban a JSW délelőtti közleménye szerint felfüggesztették, hogy intézkedéseket tehessenek újabb metánrobbanás megelőzése érdekében. A helyszínt tűzoltók biztosítják, a sérültek szállításában két mentőhelikopter is segített.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerda reggel a Twitteren azt írta:
gondolataiban és imáiban együtt van az elhunyt bányászok családjaival, a mentőakció alatt állandó kapcsolatban marad a sziléziai vajdával. Később a kormányfő bejelentette: még szerdán a katasztrófa helyszínére látogat.
Adam Niedzielski egészségügyi miniszter pedig a Siemianowice Slaskie városban működő, égési sérülések kezelésére szakosodott kórházba utazott, ahol a bányakatasztrófa kilenc legsúlyosabb sérültjét ápolják.
MTI/Címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval