
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az Antena 1 televízió közlése szerint a férfi szántani ment a mezőre az erdélyi Besztercétől légvonalban alig tíz kilométerre fekvő település határába, amikor a bokrok között felakadva megtalálta a repülőmodellt, amely ejtőernyőhöz volt erősítve. A férfi a szántás után magához vette és hazavitte a kisrepülőt. Ezután értesítette a rendőrséget, amely immár a háza mellett vette szemügyre a repülőmodellnek kinéző tárgyat.
Beszterce-Naszód megye rendőrsége hétfőn közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indított bejelentetlen repülés ügyében. A rendőrség által közölt képeken egy mintegy kétméteres fesztávú, első légcsavaros repülőmodell látható.

Fotó: Facebook
Nagydemeter község - melyhez Szásztörpény is tartozik - polgármestere a Bistriteanul.ro portálnak elmondta: a repülő tárgyat a rendőrség, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és a román hadsereg szakemberei vizsgálták meg, mielőtt elszállították volna.
Az Antena 1 televízió azt közölte, hogy a repülőmodell nagyon hasonlít az egykori Szovjetunióban gyártott Orlan 10 katonai drónhoz, melyet felderítésre használnak. A drónt a román-ukrán határtól légvonalban mintegy 60 kilométerre találták meg.
Az ügyet a Kolozsvári Táblabíróság melletti ügyészségnek adták át.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott