
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
Kilencedik napja tart az orosz-ukrán háború, és a harcok egyre kiélezettebbek. Az oroszok hatalmas veszteségeket szenvedtek el, egyes adatok szerint 6 ezer katonájuk halt meg, de rengeteg ukrán civil is áldozatául esett a bombázásoknak és a különböző szárazföldi ütközeteknek.
Zelenszkij ukrán elnök folyamatosan hangoztatja, hogy népe erős, és a végsőkig védeni fogják hazájukat, ebben pedig a legfiatalabbak is részt vesznek.
Rengeteg fotó kering a világhálón fegyveres civilekről, köztük arról a négy, mindössze 18 éves fiúról, akik egy három napos kiképzést követően vonulnak majd a frontra. Az ostrom alatt lévő Kijev egyik utcáján állnak, kezükben hálózsákokkal, mintha csak táborozni mennének, de a náluk lévő fegyverek már sejtetik, komoly és életüket teljesen megváltoztató küldetésre indulnak, ahonnan, ha vissza is térnek, többé már nem ugyanazok az emberek lesznek.

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén