
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Az Obozrevatel lap információ szerint eddig több, mint kétezer orosz hagyta el hazáját az országot ért szankciók miatt. Csak vasárnap Üzbegisztán öt repülőgépjáratot fogadott Oroszországból. A menekülő emberek abban bíznak, hogy tudnak munkát találni máshol, és elkerülik a nyugati hatalmak által Oroszországra kivetett szankciókat.

Fotó: Twitter / @Reuters
A Google kimutatások alapján a moszkvaiakat most az érdekli a legjobban, hogy milyen módon tudnak Üzbegisztánban lakásokat bérelni vagy venni, illetve, hogy hogyan tudnak tartózkodási engedélyhez jutni és vállalkozást alapítani. Grúziába is jelentős számban érkeznek a menekülő orosz és fehérorosz állampolgárok. Levan Davitashvili gazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy az elmúlt napokban legalább 25 ezren érkeztek Oroszországból.
Az EU és a nyugati hatalmak folyamatos szankciókkal sújtják Oroszországot, valamint napról-napra több globális cég vonul ki az országból. Ez ellehetetleníti sokak munkáját, ezért menekülnek. Arról nem is beszélve, hogy a Rubel értéke óriásit zuhant, ráadásul a globális bankok nagyrésze megtiltotta az ezzel való kereskedést. Ezáltal sokan online sem tudnak vásárolni – van, aki emiatt repülőjegyhez sem jutott – írta az Obozrevatel.

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak