
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung nevű lapnak adott interjújában beszélt arról, hogy az euróatlanti integrációt illetően a nyugati hatalmak nem voltak egyértelműek Ukrajnával, mivel egyszerre keltettek reményt az ukránokban és okoztak nekik csalódást.
„Megígértük, hogy megvédjük őket Oroszországtól, de nem akartuk, hogy Ukrajna NATO-tag legyen; elítéltük a Krím-félsziget annektálását, de megépítettük az Északi Áramlat-2-t; azt akartuk, hogy Ukrajna védje meg magát – és ezzel Európát – de azt kértük, ne a mi fegyvereinkkel. Ebben nem voltunk világosak" – mondta, majd hozzátette, hogy a Nyugat hibája, hogy kinyitotta Ukrajnának az ajtót, majd közölték velük: egyébként nem jöhettek be.
Habeck szerint az egyik legnehezebb döntés volt, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnának, mivel tisztában voltak azzal, hogy segítségükkel fiatal, szinte még gyerekcipőben járó orosz katonákat ölnek majd, akiket Putyin küldött a háborúba - írta meg a Liner.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott