
Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek
"Az elmúlt egy-két napban vonultak-e ki orosz csapatok Kijevből? Kis számban úgy gondoljuk, hogy igen. De úgy véljük, hogy ez egy átcsoportosítás, nem pedig valódi visszavonulás, és mindannyiunknak arra kell felkészülnünk, hogy egy nagyobb offenzíva indulhat meg Ukrajna más területei ellen” - közölte John F. Kirby, a Pentagon sajtótitkára.
"Láthattuk, hogy Oroszország már egy hónapja próbálja ezt a háborúját a hazai közönségének 'a Donbasz felszabadításaként' eladni. Az elmúlt egy év során és az orosz inváziót megelőzően felerősödött retorika azonban azt mutatta, hogy a Kreml valódi szándéka a demokratikusan megválasztott kormány megdöntése és Ukrajna nagy részeinek megszállása vagy annektálása volt” – mondta Kirby.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője a hadműveletekről is szót ejtett: "Most úgy gondoljuk, hogy a keleti hadszíntérre fognak összpontosítani. Északon megrekedtek, és az első napokban délen sikereket felmutató támadásuk – itt valóban sikerült előrenyomulniuk – most kifulladt.”

Fotó: U.S. Department of Defense
Az oroszok hiába vonulnak ki Kijev térségéből, Kirby szerint a környék így sem tekinthető biztonságosnak. Az ukrán főváros továbbra is veszélyben van a folyamatos orosz agresszió miatt.
„Oroszország nem érte el azt a célját, hogy elfoglalja Kijevet. Elbukott azon célkitűzésében, hogy leigázza Ukrajnát. De még mindig kegyetlen rombolást tudnak végezni az országban, így Kijevben is. Ezt még ma is látjuk a főváros elleni folyamatos légicsapásokban. Túl korai lenne megítélni, hogy milyen lépésekre képes még a Kreml. Semmiféle csűrés csavarás nem tudja elfedtetni azt, aminek a világ az elmúlt hónapban tanúja volt – és ez az ukrán fegyveres erők és az ukrán nép bátorsága, valamint katonai ereje, amely többnek bizonyult, mint amire Oroszország számított az indokolatlan és igazolhatatlan inváziója során" - közölte Kirby.
A szóvivő szerint a katonai bátorság hátterében az ukránok évekig tartó kiképzése áll, amelyet az Egyesült Államok, illetve a többi szövetséges és partnerország nyújtott számukra, valamint az a folyamatos anyagi támogatás, amit továbbra is kapni fog tőlük Ukrajna.

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony