
A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol
"Korai még bármely ország számára, hogy megadja magát, vagy győzelmet hirdessen" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ országainak többségében emelkedik a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben elhunytak száma. Tedrosz óvatosságot szorgalmazott, miközben egyes országok a járvány előtti élethez terveznek visszatérni. Dánia kedden tette meg ezt a lépést, a fertőzöttek újabb rekordja ellenére, bízva a magas átoltottságban és az omikron variáns okozta betegség kevésbé súlyos formájában. Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója a sajtótájékoztatón kifejezte amiatti félelmét, hogy egyes országok politikai nyomásra utánozni akarják a korlátozó intézkedéseket enyhítő kormányokat, anélkül, hogy figyelembe vennék a saját helyzetüket és az átoltottságot.

A Covid-19-világjárvány kezelésével megbízott WHO-vezető, Maria Van Kerkhove szintén óvott a korlátozó intézkedések gyors feloldásától. "Óvatosságra szólítunk fel, mert sok ország még nem érte el az omikron csúcsát, sok országban pedig alacsony az átoltottság" - mondta. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pedig emlékeztetett arra, hogy a vírus további terjedése újabb halálesetekhez vezet. Van Kerkhove hozzátette: a vírus nagyon "dinamikus és még sokat kell megtudni róla". Legutóbb Dánia és Ausztria a múlt héten enyhített a korlátozásokon, korábban Nagy-Britannia, Írország, és Hollandia tett így, pedig Európa más országaiban újabb járványhullámokra és rekordokra számítanak. Azóta, hogy pontosan tíz hete először azonosították a SARS-CoV-2 nevű vírus omikron variánsát, közel 90 millió fertőzöttet jelentettek a WHO-nak.
"Aggaszt bennünket az a tény, hogy egyes országokban az a nézet alakult ki, hogy miután van védőoltás, az omikron nagyon fertőző és kevésbé veszélyes, nem lehet megakadályozni a terjedését. Ennél semmi sem állhat távolabb a valóságtól" - hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. A főigazgató szerint ez a vírus veszélyes, amit nem győz ismételni az omikron megjelenése óta.„Egyetlen országtól sem kérjük a karantén újbóli bevezetését. Felszólítunk azonban minden országot, hogy védje meg a lakosságát minden rendelkezésre álló eszközzel, és nem csak a védőoltásokkal" - tette hozzá. Figyelmeztetve, hogy a vírus tovább változhat, mutálódhat, felszólította az országokat, hogy folytassák a szűrést, a vírus megfigyelését és szekvenálását. "Nem tudunk a vírus ellen védekezni, ha nem tudjuk, hogyan viselkedik- szögezte le a főigazgató.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz úgy vélte: ha a vírus fejlődik, a vakcinákat is fejleszteni kell.
MTI /Fotó: Illusztráció / MTI / Vajda János

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén