
Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe
A londoni miniszterelnöki hivatal szombat éjjeli tájékoztatása szerint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország és az Európai Bizottság közös közleményben ítélte el az Ukrajna ellen indított orosz háborút, amely a kommüniké szerint a második világháború óta kialakult alapvető nemzetközi szabályok és normák elleni támadás.
A közleményt jegyző országok a dokumentum szerint biztosítani fogják, hogy ez a háború Vlagyimir Putyin orosz elnök stratégiai léptékű kudarcával végződjék.
A kommüniké öt pontból álló cselekvési programot is tartalmaz, azzal a kifejezett céllal, hogy ezek az intézkedések még inkább elszigeteljék Oroszországot a nemzetközi pénzügyi rendszertől.
A program első pontja rögzíti a kötelezettségvállalást annak elérésére, hogy egyes - egyelőre meg nem nevezett - orosz bankok kikerüljenek a SWIFT-ből.
Ez a lépés lekapcsolja az érintett orosz bankokat a nemzetközi pénzügyi rendszerről, és így károsítja azt a képességüket, hogy globális szinten tevékenykedhessenek - fogalmaz a nyugati hatalmak közös közleménye.
A második pont szerint a kommüniké aláírói korlátozó intézkedések érvénybe léptetésével veszik elejét annak, hogy az orosz jegybank a szankciók hatásainak gyengítésére használhassa fel nemzetközi tartalékait.
A közös közlemény harmadik pontja fellépést helyez kilátásba mindazon személyek és intézmények ellen, akik vagy amelyek lehetővé teszik az ukrajnai háborút és az orosz kormány káros tevékenységét.
A tervezett intézkedések egyebek mellett korlátoznák az úgynevezett "aranyútlevelek" kiadását - vagyis a kezdeményező országok állampolgárságának megadását - a Kremlhez kötődő vagyonos oroszoknak, akik ezekkel az útlevelekkel hozzáférhetnének a kommünikét kiadó országok pénzügyi rendszereihez.
A negyedik pont olyan transzatlanti munkacsoport életre hívásáról intézkedik, amelynek feladata a pénzügyi szankciók hatékony érvényesítése, a szankciókkal sújtott egyének és vállalatok vagyoneszközeinek azonosítása és befagyasztása.
Az ötödik pont alapján a közlemény aláírói mindemellett erősítik együttműködésüket az álinformációk terjesztése és a hibrid hadviselés egyéb módjai ellen.
Boris Johnson brit miniszterelnök nem sokkal a közös közlemény ismertetése előtt telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A Downing Street beszámolója szerint a két vezető megállapította, hogy Vlagyimir Putyin az általa korábban számítottnál nagyobb ukrajnai ellenállásba ütközik.
Johnson és Zelenszkij egyetértett abban is, hogy a nemzetközi közösségnek diplomáciailag és pénzügyileg teljesen el kell szigetelnie Oroszországot.
A brit kormányfő és az ukrán elnök kifejezést adott aggodalmának a Fehéroroszország által játszott, Putyin erőszakcselekményeit elősegítő szerep miatt.
MTI

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset

Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

Lövések dördültek el Washingtonban egy rendezvényen, amelyen Donald Trump elnök is részt vett

Kiderült, miért építenek napelemparkot a csernobili erőmű területén

Lángoló lakásból menekült ki az apa – három gyermekét bent hagyta meghalni

Megölte, feldarabolta, majd elégette felesége barátjának holttestét

Autó zuhant a Dunába – meghalt egy idős férfi

Fűnyírás közben jött a sokk: tíz aranyrúd hevert az avarban