
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Ukrajna tavaly április 26-án tartotta a csernobili katasztrófa 35. évfordulóját, amikor a fővárostól, Kijevtől 67 mérföldre északra lévő erőmű 4-es reaktora 1986-ban egy elhibázott biztonsági teszt során felrobbant. Azóta a város elhagyatottá vált, most azonban katonák lepték el, mivel hadgyakorlatot tartanak.
A fehér terepszínű felszerelésbe öltözött egyenruhások pénteken Pripjaty üres utcáin jártak, régi szovjet szállodák és épületek között, amelyek némelyikén még mindig látható a sarló és a kalapács, a két kommunista jelkép. A különleges erők, a rendőrség és a nemzetőrség tagjai a gyakorlatok során épületekre is lőttek, gránátokat és aknavetőket is használtak, mindezek előtt azonban egy speciális sugárirányító egység ellenőrizte, hogy a csapatok számára biztonságos-e az ott tartózkodás - írta meg a Metro.co.uk.
A hadgyakorlatról készült képek IDE kattintva tekinthetők meg.
A címlapfotó illusztráció

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban