
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
Mintegy 20 símaszkos rabló pirotechnikai rakétákat robbantva rontott rá a filmforgatás résztvevőire Nanterre párizsi előváros Pablo-Picasso negyedében, ahol jelen volt a Netflix-sorozat főszereplője, Omar Sy francia filmsztár is.

A vakmerő rajtaütésben nem sérült meg senki, de a banditák mintegy 300 ezer euró (110 millió forint) értékű felszerelést zsákmányoltak.
A támadás hírét megerősítette a Netflix műsorszolgáltató is, hangsúlyozva, hogy számukra a legfontosabb a stáb tagjainak testi épsége. Reményüket fejezték ki, hogy rövidesen folytathatják a bűnügyi sorozat forgatását.
Omar Sy Netflix-előfizetők tízmillióit hódította meg a Maurice Leblanc francia író által 1905-ben kitalált úri betörő, Lupin alakjában. Az amerikai óriáscégnek ez az első francia gyártású sorozata.
MTI/Fotó: instagram/omarsyofficial

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén