
Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen
A 46 éves divatmágnás és műgyűjtő, aki december 8-án indult a kazahsztáni bajkonuri űrrepülőtérről asszisztensével, Hirano Jozóval és Alekszandr Miszurkin orosz űrhajóssal együtt, a kazahsztáni sztyeppén landolt. Maezava egy Szojuz űrhajóval tette meg az utat, és ő lett az első űrturista, aki több mint tíz év után fizetett utasként jutott el a Nemzetközi Űrállomásra.
A milliárdos, japán egyik legcsillogóbb közéleti személyisége az űrből azzal szórakoztatta követőit a közösségi médiában, hogy fotókat készített szülőföldjéről, Csiba prefektúráról, megmutatta, miképpen kell teát főzni az űrben, és kibeszélte, hogy kevés alsóneműt vitt magával. A vállalkozó havas körülmények közé tért vissza a Földre, a közép-kazahsztáni Zsezkazgan városától mintegy 150 kilométerre délkeletre fekvő leszállóhelyen, ahol csapadékos időjárás és fagypont alatti hőmérséklet uralkodott.

A 46 éves Maezava Elon Musk SpaceX nevű vállalatának első magánutasai között 2023-ban a Holdat készül megkerülni. A milliárdos arra a repülésre a magáé mellett még nyolc helyet bérelt ki. A japán mágnás 2019-ben eladta Zozo nevű online divatcégét egy banknak, és most nyolc embert keres, aki csatlakozna hozzá a 2023-as Hold körüli utazáshoz. A jelentkezőknek orvosi teszteken és egy interjún kell átesniük.
MTI/Fotó: NASA

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett