
Látványos videón, ahogy kitört az Etna
Egy Reddit felhasználó a Google műholdas képeit nézegette, amikor észrevett egy lopakodó-repülőgépet Missouri állam felett suhanni. Pontosabban egy B-2-es lopakodó-bombázót szúrt ki, amelyek képesek 1,010 kilométer/órával repülni. A műhold ennek ellenére szinte teljesen tisztán le tudta fotózni.
A kép ugyan egy picit homályos, de a bombázó teljesen jól kivehető. A műholdak más technológiával rögzítenek felvételeket, mint a fényképezők. A fény hullámhosszára hagyatkoznak, amelyekből összerakják a képeket, ezért látható a képen a piros, kék és zöld körvonal a gép körül.

Fotó: Google Maps
Ez nem az egyetlen különleges dolog, amit felhasználók a Google Mapsen találtak. Nemrég mintákat fedeztek fel a sivatagban, és több helyen búzatáblákban is. Az ilyen ritkaságokon kívül sokszor csak a rendszer hibái okoznak ijesztő képsorokat. Ez azért van mert a program több különálló műholdas képből állítja össze a végleges verziót. Ez a metódus okozza azt is, hogy ritkán láthatóak gyorsan mozgó tárgyak, vagy járművek ezeken a fotókon – a több kép rétegződése egyszerűen kitakarja ezeket a legtöbb esetben. Ezzel magyarázható az is, hogy ezeken a felvételeken a bombázó kísértetiesen néz ki – valószínűleg csak egy, vagy két fotóból áll össze.
Ugyan fotóztak már lopakodó gépeket Google Mapsen eddig is, de mindig csak kifutókon. Ez az első olyan eset, hogy egyet repülés közben vettek észre. Körülbelül 50 kilométerre egy közeli légierő-bázistól. - írja a LadBible.
Címlapfotó: NASA

Látványos videón, ahogy kitört az Etna

Hordóba rejtett holttestet találtak egy albérletben, a főbérlő ölhette meg

Egy ápolónő segítségével ölte meg saját anyját egy nagyszebeni nő

Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz, ha megtámadják

Megtalálták az eltűnt orvos holttestét egy tóban

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek