
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Halálos gázolás történt hétfő este a romániai Szentágotán, miután egy rendőrautó elütött egy zebrán éppen átkelő 21 éves nőt. A Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság számolt be róla, hogy egy Hégen városában szolgálatot teljesítő munkatársuk okozta a balesetet rendőrautójával, munkaidőben. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak eljárást - számolt be róla a Maszol.
A romániai rendőrök országos szakszervezete (SNPR DECUS) egyből közleményt adott ki, miszerint jogi segítséget fognak nyújtani kollégájuknak. Továbbá értetlenül állnak a hatóság lépései előtt, ugyanis a szentágotai ügyészség sem a helyi bíróságnak, sem pedig a megyei rendőr-főkapitányságnak nem adott engedélyt arra, hogy nyilatkozzanak az esetről. Mivel a hatályos jogszabályok szerint egy nyomozási fázisban lévő ügyről nem közölhetnének információkat.
A szakszervezet vezetősége részvétét fejezte ki a fiatalon meghalt nő családjának.
A címlapfotó illusztráció.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott