
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
Csupán napokkal azután, hogy Hamilton egy körre volt attól, hogy nyolcszoros Forma-1 világbajnok legyen, az autósportért tett szolgálataiért ütötte lovaggá Károly herceg. Ezzel Hamilton a negyedik Forma-1 pilóta, akit lovaggá ütöttek, Sir Jackie Stewart, Sir Stirling Moss és Sir Jack Brabham után.
Hamilton édesanyjával érkezett a ceremóniára, aki, mint édesapja, a kezdetektől támogatta Lewis versenyző karrierjét. Hamilton egyébként tavaly december végén megkapta a Brit Birodalom Rendje csillagot a királynőtől, így már használhatta volna eddig is a „Sir” rangjelzést, de nem tette.

Hamilton vasárnap világrekordot döntött volna, ha megnyeri az Abu Dhabi nagydíjat. A szezon utolsó versenyének ő és riválisa, Max Verstappen egyenlő pontokkal esett neki. A Mercedes pilóta már a futam elején jelentős előnyre tett szert, és öt körrel a vége előtt több mint tizenegy másodperccel vezetett Verstappen előtt.
Azonban egy baleset miatt a biztonsági autó bevetése felzárkóztatta a mezőnyt, és a versenybírák azóta is vitatott döntése után egy körrel a vége előtt újraindították a versenyt. Az egy kör alatt pedig Verstappen megelőzte Hamiltont, ezzel megszerezve első világbajnoki címét, és megtagadva Lewis rekordkísérletét a nyolcadik címre.
Címlapfotó: instagram.com/f1

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval