
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Az oroszországi Novoszibirszkben a 23 éves Viktoria Kasirina orosz nyelv és irodalom tanárként dolgozott a távoktatásban. A fiatal és meglehetősen csinos tanárnő szabadidejében rúdtáncolt, közösségi oldalán pedig megosztott egy sokak szerint túlságosan szexire sikerült videót, amiben igencsak hiányos öltözetben simogatja és illegeti magát többek között az ágyon és a padlón. A pikáns videó IDE kattintva tekinthető meg.
A videót azonban egy szülő is látta, aki kommentben jelezte, hogy a fiatal szépség emiatt búcsút inthet tanári karrierjének. Másnap az iskola igazgatója felszólította a tanárnőt, hogy azonnal törölje a videót, Viktoria azonban nem tett eleget a kérésnek melynek következménye az volt, hogy kirúgták állásából.
A történtek megosztották a tanári és a szülői közösséget is egyaránt, volt, aki egyetértett ezzel az igencsak drasztikus döntéssel, de akadtak olyanok is, akik Viktoria védelmére keltek - írta meg az ngs.ru.
A címlapfotó illusztráció

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban