
Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt
Oltásellenes tüntetők rohamoztak meg egy karácsonyi vásárt Luxemburgban, tiltakozásul a kormány legújabb intézkedései ellen, amelyeket a koronavírus-fertőzés terjedésének lelassítása érdekében hoztak meg.
Az ország kormánya nemrégiben bevezette az úgynevezett CovidCheck rendszert, amely megköveteli a polgároktól, hogy igazolják a koronavírus elleni védettségüket, ha - többek között - étterembe, szórakozóhelyre vagy nagyobb közösségbe mennek.
A rendszert a munkahelyeken is alkalmazzák, ahol szintén megkövetelik a védettséget igazoló okmányt, amely napi szintű teszteléssel váltható csak ki.
Erre válaszul körülbelül kétezer ember gyűlt össze az ország fővárosában, hogy kifejezzék tiltakozásukat, amely a többi országhoz hasonlóan, itt sem alakult békésen.
Az először még békés tüntetők egy parkolóban gyűltek össze, ahonnan átsétáltak egy karácsonyi vásárhoz, ott azonban elszabadultak az indulatok. A demonstrálókat se kiszolgálni, se beengedni nem tudták a törvényi szabályozások miatt, akik erre agresszívan feleltek - közölte a LADbible.
A Twitteren megosztott felvételen látható, hogy az erőszakos tüntetők nevetve áttörik a kordont, majd betörnek a karácsonyi vásárra.
"Egyértelműen szeretném kihangsúlyozni, hogy olyan alkotmányos államban élünk, amely minden állampolgárnak szabadságot biztosít. Itt azonban átléptek egy határt, ezt pedig nem toleráljuk" - közölte Henri Kox belügyminiszter.

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát

Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban

Rekordszámú alpinista érte el egyetlen napon a Mount Everest csúcsát

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek