
Drón csapódott be egy romániai panelházba
December 1. a legnagyobb román állami ünnep, ugyanis 1918-ban ezen a napon mondták ki a gyulafehérvári nagygyűlésen Erdély elszakadását Magyarországtól, így a magyarok december elsejét inkább gyásznapként tartják számon.
A nemzeti ünnepüket katonai ceremóniákkal egybekötve tartották a románok országszerte. Az egyenruhás szervek felvonulása azonban nem igazán alakult a tervek szerint, ugyanis a kolozsvári csendőrség menetelése igazán kínosra sikeredett - számolt be róla a Főtér.
A román csendőrség nyíltan bocsánatot kért, és méltatlannak nevezte a szervezet Kolozs megyei részlegének felvonulását.
A kellemetlen jelenetet szerencsére valaki rögzítette a nézőközönségből:
A csendőrség vezetősége továbbá megígérte, hogy belső ellenőrzést fognak tartani, és kiderítik, hogy kik állnak az egység tagjainak kiválasztása és felkészítése mögött.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott