
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szörnyű esethez riasztották a norfolk-i rendőröket október végén. A Great Yarmouth strandon egy bajba jutott fóka köré valóságos embertömeg gyűlt, egyesek kövekkel dobálták meg a haldokló állatott. A kegyetlenkedők mellett olyanok is akadtak, akik számára az okozott örömöt, hogy a vergődő állattal szelfizzenek. A kiérkező rendőröknek hosszú percekbe telt, míg el tudták oszlatni a fóka körül a tömeget.
A hatóság emberei és az állatvédők erőfeszítései ellenére a fóka elpusztult.
Az ügy kapcsán a Dan Goldsmith, a Marine and Wildlife Rescue állatmentő szervezet elnöke is megszólalt. Elmondta, hogy felháborítónak tartja a történteket.
A szakértő elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy az emberek azért dobálták kövekkel a 2 méteres állatot, hogy ezzel bírják rá, hogy vissza menjen a tengerbe. Ha ez így is volt és nem azzal a szándékkal tették, hogy még inkább kínozzák, akkor is helytelenül cselekedtek, és csupán a szenvedését fokozták. A szakértő felhívta az emberek figyelmét arra, hogy ilyen esetben ne közelítsék meg az állatot, ugyanis csupán a közeledésük rendkívüli stresszt okoz, ami miatt még inkább szenved a kiszolgáltatott állat. Ehelyett inkább értesítsék a hatóságokat, hogy minél hamarabb szakszerű segítséget kaphasson az arra szoruló állat - számolt be róla a Mirror.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott