
Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte
Az ABC13 televízió értesülése szerint a tömegben többeket agyontapostak. A helyi hatóságok egyelőre azt közölték, hogy az ügyben vizsgálat indult, a houstoni rendőrség parancsnoka, Troy Finner pedig óvott attól, hogy bárki korai következtetéseket vonjon le, hozzátéve, hogy az este folyamán még nem derítettek ki mindent.
Az ABC13 a houstoni tűzoltóság parancsnokára hivatkozva azt közölte, hogy körülbelül 50 ezer néző lehetett a szabadtéren rendezett koncerten. Samuel Pena újságíróknak azt is elmondta, hogy 17 embert szállítottak kórházba, másokat pedig a helyszínen láttak el.
A fesztivál szervezői egyelőre nem reagáltak a megkeresésekre, a további programokat lemondták.
A halálos áldozatok nevét és korát nem hozták nyilvánosságra, Linda Hidalgo, a texasi Harris megye bírája azonban azt mondta, egyikőjük mindössze tíz éves volt.
MTI

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi