
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Az 51 éves színész 1991 óta alakítja Jason Morgan karakterét a "General Hospital" nevű amerika sorozatban, - ami a legrégebb óta futó amerikai szappanopera, és már az 59. évadánál jár. Illetve már csak alakította, hiszen elbocsátották állásából, mégpedig azért, mert nem volt hajnaldó beadatni magának a Covid-19 elleni vakcinát.
A történtekről Instagram-oldalán számolt be, és elmondta, "ez számomra a személyes szabadságról is szól" – valamint hozzátette, hogy szerinte emiatt senkinek sem lenne szabad elveszítenie a megélhetését.
Burton háláját fejezte ki a műsorban eltöltött időért, és nem zárta ki visszatérésének lehetőségét sem. Azt, hogy pontosan mikor kerül képernyőre az az epizód, amiben rajongói utoljára láthatják kedvencüket egyelőre nem tudni - írta meg a CNN.
Címlapfotó: instagram.com/1steveburton

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban