
Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt
Nagy slamasztikába keverte magát az angliai Heysham-ban élő 20 éves Tiernan Darnton, aki talán túlságosan is komolyan vette a felelsz vagy mersz játékot. A fiatalember nagyon bátornak bizonyult a haverjaival folytatott játék közben, könnyen bevallotta legsötétebb titkát is. Hezitálás nélkül elárulta, hogy ő ölte meg 94 éves nagymamáját 2018-ban, azért, hogy ne szenvedjen tovább a demenciától.
Bátorságáért nagy árat fizetett, nyomozás indult gyilkosság miatt, 2019-ben letartóztatták gyilkosság vádjával.
A 94 éves Mary Gregory-ról azt feltételezték, hogy ő maga okozhatta a lakástüzet, mivel láncdohányos volt és a betegsége miatt úgy vélték, hogy égve felejthette a cigarettát és így történhetett meg a borzalmas tragédia.
Bírósági meghallgatásán Tiernan beismerő vallomást tett, miszerint ő gyújtotta fel egy öngyújtóval a függönyt nagymamája házában a hajnali órákban.
A nyomozás során végzett tűzvizsgálatok is a fiatal férfi vallomását támasztották alá, a függönyt valóban nyílt láng alkalmazásával gyújtották meg, nem pedig egy hanyagul eldobott cigaretta miatt keletkezett a tűz. A nyomozók a barátokat is kihallgatták, akikkel Tiernan játszott, egytől egyig állították, hogy Tiernan részletesen bevallotta nekik a gyilkosságot.
Tiernan Darnton a bírósági eljárás során a későbbiekben visszavonta beismerő vallomását és azt állította, hogy csupán vagánykodni szeretett volna barátai előtt, és tagadta, hogy valóban megölte volna nagymamáját.
Bírósági tárgyalása folytatódik, letartóztatásban marad az ítélethozatalig – írta meg a The Sun.

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről


