
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia
Az ESA vezetője pénteken Párizsban arról beszélt: hisz benne, hogy ez a cél elérhető. Mint mondta: arra számít, hogy a Hold a jövőben egy új gazdasági területté, új kontinenssé válhat. Az európai Hold-küldetésről azonban még nincsenek konkrét tervek, ezzel kapcsolatban az amerikai űrhivatallal tárgyal az ESA.
A NASA az Artemis-misszióval 2025-ig akar űrhajóst küldeni a Holdra, mintegy 50 évvel az után, hogy amerikai asztronauták először jártak ott. Az Apolló-missziók során 1969 és 1972 között hat alkalommal landoltak amerikai űrhajósok a Holdon.
Aschbacher hangsúlyozta, hogy az Artemis-küldetésben az ESA is nagy szerepet vállal. Ennek a projektnek a következő fázisában a NASA és az ESA a Hold körül keringő Gateway bázis létrehozásán dolgozik majd

Természetesen más vállalatok is részt vesznek az Artemis-küldetésben, de jó látni, hogy a NASA megbízható partnerként támaszkodik Európára - emelte ki Aschbacher, hozzátéve: hogy "minden bizonnyal ez lehet a közös utunk a Holdra."
Korábbi híradások szerint a Gateway kisebb lesz a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnál (ISS), és nem lesz állandóan lakott, azonban fontos szerepe lesz a Hold felszínére leszálló újabb emberes küldetésekben, a Hold körüli térségben gyűjtött tapasztalatokat pedig a szakemberek a jövő Mars-küldetéseiben is hasznosítani akarják.
A csaknem 40 tonnásra tervezett űrállomáson a TRITEL sugárzásmérő magyar műszer is helyet kap.
A fotó illusztráció (twitter.com/esa)

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak