
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A 61 éves Clarkson még 2008-ban vásárolta meg a Diddly Squat Farmot, és nemrégiben úgy döntött, hogy kipróbálja magát a gazdálkodásban, miután a farmot vezető férfi nyugdíjba vonult. Mindezt egy általa gyártott dokumentum sorozatban igyekezett rögzíteni, felfedve a mezőgazdasági élet szépségeit és buktatóit egyaránt. A helyiek is mindenben igyekeztek az újdonsült gazda segítségére lenni, aki ennek ellenére hatalmasat hibázott, és egy balesetben majdnem elveszítette az egyik lábát is.
Egy teleszkópos rakodó segítségével egy oszlopot akartak a helyére tenni, de félúton a folyamat megszakadt, ugyanis az oszlop nekidőlt a kerítésnek, onnan pedig visszapattant, egyenesen a műsorvezető lábára, aki a baleset következtében majdnem elveszítette egyik lábát, és egy hétig nem volt képes rendesen járni – írta meg a LadBible.
Clarkson az elé gördülő sokszor szó szerinti akadályok ellenére tovább tervezi folytatni a farmer életet, és igyekszik minél hamarabb belerázódni ebbe az új szerepbe.
Címlapfotó: instagram.com/jeremyclarkson1

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott