
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
Kedden egy hiperszonikus rakétát próbáltak ki, amiről szerdán számolt be a hírügynökség. A légvédelmi rakétát a hadtudományi akadémia fejlesztette és próbálta ki a jelentés szerint. De nem csak a rakéta általános csapásmérő képességét, hanem az indítóállást, a radart és a parancsnoki harcjárművet is tesztelték. A rakéta csapásmérő képessége, hatótávolsága figyelemreméltó, gyorsan reagál, pontosan célra vezethető - írta a KCNA.
Az állami hírügynökség szerdai jelentése szerint a hiperszonikus rakéta "első tesztkilövése során a nemzetvédelmi tudósok megbizonyosodtak a rakéta irányíthatóságáról és stabilitásáról az aktív szakaszban". A Hvaszong-8 nevű rakéta a műszaki specifikációinak megfelelően teljesített, "beleértve az irányítási manőverező képességet, valamint a hiperszonikus robbanófej siklórepülési jellemzőit".
A keddi indítást közvetlenül az elé időzítették, hogy New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitáján felszólalt Kim Szon, Phenjan ENSZ-nagykövete, kifejtve, hogy senki sem vitathatja el Észak-Korea jogát az önvédelemhez és a fegyverkísérletekhez. A nagykövet felszólította az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, hogy a diplomáciai tárgyalások újraindítása érdekében töröljék el a "kettős mércét" a fegyverprogramokkal kapcsolatban.
Észak- és Dél-Korea szeptember 15-én egyaránt ballisztikus rakétákat lőtt ki kísérleti jelleggel, újabb szakaszaként fegyverkezési versenyüknek, amelyben mindkét ország egyre kifinomultabb fegyvereket fejleszt ki, miközben eredménytelennek bizonyulnak azok az erőfeszítések, hogy tárgyalásokat kezdjenek a feszültség enyhítéséről.
Észak-Korea az év eleje óta már hat rakétakísérletet hajtott végre, és közülük kettőt ballisztikus rakétával. A Reuters hírügynökség keddi kommentárja szerint ez arról tanúskodik, hogy a phenjani rezsim kitartóan fejleszti fegyverrendszereit, és ezzel tovább emeli a megrekedt phenjani-washingtoni tárgyalások tétjét, amelyek Észak-Korea atom- és ballisztikus rakétaarzenáljának felszámolását céloznák az amerikai szankciók feloldásáért cserében.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pennsylvaniában arra kérte csütörtökön a nemzetközi közösséget, hogy vegye komolyan az észak-koreai rakétakísérleteket, mert ezek fenyegetik a nemzetközi stabilitást és biztonságot, amellett, hogy Phenjan megszegi velük az ENSZ Biztonsági Tanácsának rá vonatkozó határozatait.
MTI

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár