
Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on
„Azt hiszem, ez lesz az utolsó világbajnokságom. Azért gondolom ezt így, mert nem vagyok benne biztos, hogy lesz még annyi lelkierőm, hogy továbbra is a focival foglalkozzak” – mondta a 29 éves világklasszis labdarúgó.
Neymar úgy tervezi, a katari világbajnokságba még mindent belead, de utána visszavonul. „Egy szóval mindent meg fogok tenni, hogy jól sikerüljön, hogy nyerjek a hazámmal. Erről álmodom gyerekkorom óta, és remélem, hogy képesek leszek megtenni” – tette hozzá.
A focista eddig két világbajnokságon mérette meg magát, egyik alkalommal 2014-ben hazai pályán bronzérmet szerzett csapatával.
Címlapfotó: instagram.com/neymarjr

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt