
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Madelyn Nicpon a Massachusetts állambeli Tufts Egyetem tanulója volt, aki egy iskolán kívüli adománygyűjtésen, vagyis egy hot dog evő versenyen vett részt múlt szombaton. A 20 éves lány vélhetően túlvállalta magát, így a verseny közepén fuldokolni kezdett, majd elájult. Ezt követően egyből egy bostoni kórházba rohantak vele, ahol másnap életét vesztette - számolt be róla az UNILAD.
A diáklány művészetet és tudományt tanult az egyetemen, ráadásul a női lacrosse csapat tagja is volt. Halálát követően a sportegyesület megható üzenetet tett közzé az Instagram-oldalán, amelyben "igaz barátként és valódi csapatjátékosként" jellemezték.
"Nagyon értékes kapcsolatot ápolt a csapattársaival és edzőivel. Ő volt a kapocs az egyetem és a csapat között, aki találkozói során megérintett minden egyes embert. Folyamatosan inspirált minket, ahogy inspirálni is fog a jövőben. Mindannyiunknak arra kell törekednie, hogy egy kicsit úgy éljük az életünket, mint Madelyn - vagyis olyan személyként, aki értékeli a szeretetet, a hűséget, az együttérzést és a barátságot" - írták a képek mellé.
Múlt vasárnap megemlékezést tartottak a lány tiszteletére, amelyen több ezer diák vett részt.
A címlapfotó illusztráció.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés