
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szó szerint a padlóra küldte az oroszországi Oryol Cirkusz medvéje a terhes előadót, miután - ismeretlen okból kifolyólag - rátámadt.
A nő kollégái egyből a segítségére siettek, azonban a medve az ostorcsapások ellenére sem hagyta abba az előadó marcangolását. A másik maci eközben békésen figyelte fajtársa magánakcióját - számolt be róla a The Sun vasárnap.
Csodával határos módon a terhes nő csupán néhány karcolást és enyhe zúzódást szenvedett a támadást követően, ám ettől függetlenül kórházba szállították.
A sérült később elárulta, hogy szerinte a medve a terhessége miatt támadhatott rá, de megnyugtatott mindenkit, hogy a babája jól van.
"Most már ugyanúgy viselkedik velem, mint általában. Ismét szeretetteljes és gyengéd, mintha mi sem történt volna" - mesélte a szerencsétlenül járt előadó.
A szemtanúk szerint a medve már a bemutató előtt, a ketrecében is elég izgatottnak és zavartnak tűnt. Az állat a támadás miatt egy időre munkanélkülivé vált, ugyanis eltiltották az előadásoktól.
A hatóságok természetesen nyomozást indítottak az ügyben, hogy kivizsgálják, megfelelő körülmények között tartják-e a medvéket.
Az állatvédő aktivisták azonnali hatállyal betiltatnák az élő állatok cirkuszban való szerepeltetését.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott