
Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek
Az űrhajó amerikai keleti idő szerint este 7 órakor szállt le, nem messze Floridától, csendes időben. A visszatérés is automatizált volt, mint az egész repülés. Ezután a tengerből hajóra emelték a Crew Dragont, és vidáman kiszállt belőle a négy űrhajós: Jared Isaacman, Sian Proctor, Hayley Arceneaux és Chris Sembroski. A SpaceX ezt élőben közvetítette a YouTube-on. Látszott a képeken, hogy az űrhajó külső felülete a visszatérés közben a súrlódási hőségtől megperzselődött. Az űrhajósoknak még a hajón orvosi vizsgálaton kellett átesniük, csak ezután szállították őket helikopterrel a Cape Canaveral-i űrközpontba.
Kizárólag amatőr űrhajósokból álló személyzettel űrhajó most első alkalommal járt Föld körüli pályán. A Crew Dragont, amely egy Dragon 2 osztályú űrhajó, egy Falcon 9-es hordozórakétával szerdán délután indították útnak a floridai Kennedy űrrepülőtérről. Majd 580 kilométeres magasságban, vagyis a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályájánál magasabban, nagyjából 30 ezer kilométer óránkénti sebességgel száguldva másfél óránként kerülte meg a Földet. Az űrhajósok nem csak szórakoztak, hanem orvostudományi kísérleteket is elvégeztek. Az utazásról dokumentumfilm is készül a Netflix streamingszolgáltató megbízásából. Az ebből származó bevételekből az amerikai Tennessee állam egyik gyermekkórházát fogják támogatni.
MTI

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!

Tragikus tűzvész egy parfümraktárban: hatan meghaltak, öten megsérültek

Sokkoló fordulat: Elítélték Angliában a nőt, aki azt állította, ő Madeleine McCann, mégsem megy börtönbe

Biztosítási pénzért gyújtotta fel a mosókonyháját egy 29 éves férfi

Többen életüket vesztették egy balesetben az erőműben

Rossz címet adtak meg egy takarítónőnek, ahogy ajtót nyitott, lelőtték