
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Katie Price,kedd hajnalban egy party-ról próbált meg hazajutni autójával részegen, bedrogozott állapotban. Közel az otthonához azonban letért az útról, és a bokrok közé hajtott. Alaposan összetörte az autóját és ő maga is megsérült. A baleset helyszínére érkező rendőröknek mentőt kellett hívniuk hozzá, akik kórházba szállították.
Katie Price helyzetét súlyosbítja, hogy a járművezetéstől is el volt tiltva, október 13-ig nem ülhetett volna a volán mögé. Korábban is meggyűlt már a baja a hatósággal, a legutóbbi az ötödik eltíltása volt.
Most azonban komoly bajba került, az is lehet, hogy ez alkalommal börtönbe kell vonulnia a 43 éves, 5 gyermekes édesanyának. Kiderült az is, hogy letartóztatásban kell maradnia az ítélethozatalig – írta meg a Mirror.
A sztár családja is megszólalt a történtek után, Katie Instagram oldalán írt üzenetükben, melyben ez olvasható :
” Ezt az üzenetet Katie családja írta. Sajnos már egy ideje aggódtunk Katie-ért, mivel attól tartottunk, hogy mentális problémákkal küzd. Most sajnos beigazolódott a félelmünk. Mellette fogunk állni és támogatni fogjuk őt, ahogy eddig is tettük, családként megadjuk neki azt a segítséget, amire szüksége van. Reméljük, hogy felismeri, hogy nem bír egyedül megbirkózni a problémáival, és elfogadja a segítséget. Arra kérnénk a médiát és a rajongókat, hogy ne zaklassák őt, tartsák tiszteletben a magánszféráját. Megfelelő kezelésre továbbá nyugalomra és időre lesz szüksége ahhoz, hogy ugyanaz a Katie lehessen újra, aki valójában. Szerető gyermek, testvér és anya ” – olvasható a bejegyzésben.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott