
Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek
Május végén zuhant le az észak-olaszországi Stresa település és a Mottarone-hegy között működő felvonó egyik fülkéje, és a balesetben kilenc másik utas mellett életét vesztette a hatéves Eitan Biran családjának öt tagja is, édesapja, a 30 éves Amit Biran, édesanyja, Tal Peleg-Biran, kisöccse, valamint a nő nagyszülei. Az izraeli áldozatokat később Izraelben temették el.
Az illetékes tel-avivi bíróság úgy határozott, hogy október 8-i üléséig Izraelben maradhat a kisfiú, és közösen vigyáznak rá anyai nagyszülei, valamint nagynénje - édesapjának a nővére -, Aja Birán-Nirkó, akinél a baleset után élt Olaszországban. A nagynéni azóta Izraelbe érkezett és a kisfiú 3 napot vele, 3-at pedig a másik nagyszülőjével lesz.
Az olasz ügyészség és a nagynéni is gyermekrablásnak tekinti, hogy anyai nagyapja csaknem két héttel ezelőtt egy magánrepülőgépen Olaszországból Izraelbe vitte a fiút egy közösen eltöltött nap végén.
A nagyapát az izraeli hatóságok kihallgatták gyermekrablás gyanúja miatt. Ő tagadja, hogy elrabolta volna a gyereket, azt állítja, hogy Izraelbe hozatala előtt tanácskozott olasz jogászokkal, akik az olasz törvények alapján elfogadhatónak tekintették a kisfiú Izraelbe hozatalát. A Háárec honlapja szerint a két fél ügyvédjei kompromisszumos megoldást próbálnak kidolgozni, amely véget vetne a bűnügyi eljárásának, és a család mindkét fele számára elfogadhatóan rendezné a balesetet egyedül túlélő kisfiú sorsát.
Eitan Izraelben született, de egyhónapos kora óta Olaszországban élt, ahol apjának nővére is lakott, és ahol édesapja az orvosi egyetemre járt. Anyai nagyapja szerint szülei azt tervezték, hogy visszatérnek Izraelbe, és ott fogják folytatni életüket az orvosi diploma megszerzése után. Ennélfogva az ő akaratuk szerint cselekedett a kisfiú "hazahozásával".
MTI/Il Messaggero

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony