
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Vasárnap a 25 éves brazil származású Andressa Lustosa nyugodtan biciklizett Palmas városának egy kertes házakkal szegélyezett útján, amikor egy fehér autó mellé hajtott, és az anyósülésen ülő férfi rámarkolt a gyanútlan lány fenekére. Andressa ettől annyira megijedt, hogy kissé félrerántotta a kormányt, de mivel a férfi továbbra is fogta őt, így az autó elsodorta, és óriásit esett kerékpárjával együtt - írta meg a Daily Mail.
Az eset szemtanúi azonnal a lány segítségére siettek. A rendőrség információi szerint az autóban négyen ültek, a sofőrt már sikerült őrizetbe venniük, de másik három elkövetőt is azonosították, és mint kiderült, nem kis mennyiségű alkoholt fogyasztottak a történtek előtt.
Az ügyvédi iroda, ahol Andressa dolgozik, közleményben kijelentette: „Nyilvánosan kifejezzük legmélyebb felháborodásunkat a történtek miatt…”
A lány jogi lépéseket fog tenni az ügyben, és mindent megtesz majd azért, hogy a férfiak megkapják méltó büntetésüket, ebben pedig kollégái is mellette állnak.
Címlapfotó: instagram.com/andressarlustosa

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire