
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
Tom Hanks és Rita Wilson fia, Chet egyfajta fekete bárány a családban, ugyanis legtöbbször megbotránkoztató cselekedeteivel hívja fel magára a figyelmet. Így történt ez most is, mivel észérvek nélkül szidta a vakcinát és tagadta a koronavírus létezését.
"Ha valami jól működik, akkor nincs szükség a javításra. Sosem voltam még covidos. Hagyjatok békén azzal a r*hadt tűvel. Ez egy hülye influenza, csak lépjetek tovább. Ha beteg vagy, akkor maradj otthon, elegem van már a maszkviselésből" - mondta ingerülten az Instagramra feltöltött videójában.
A színész-rapper szerint joga van hozzá, hogy nemet mondjon a vakcinára, amiért felőle nyugodtan gyűlölhetik őt. Szülei hiába voltak az első színészek között, akik kórházba kerültek a koronavírus miatt, Chetet ez sem győzte meg arról, hogy beoltassa magát.
Címlapfotó: Instagram/Rita Wilson

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár