
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A nemzetközi művelet május 15-től június 30-ig tartott. 116 tonna kokain és 95 tonna marihuána került a hatóságok raktáraiba, 539 bűnöző pedig rács mögé. Az akciókban rendőrök mellett katonák is részt vettek. Hadihajókkal, őrnaszádokkal, repülőgépekkel, helikopterekkel csaptak le a drogcsempészekre és -árusokra, elkoboztak 72 vízi járművet, valamint öt repülőgépet.
Az Orion művelet 2018-ban indult, és a benne részt vevő országok eddig már 558 tonna kábítószert vontak ki a fekete forgalomból a kolumbiai haditengerészet adatai szerint. A hetedik szakaszban is zömmel latin-amerikai országok vettek részt, de Európából Németország is bekapcsolódott. Az őrizetbe vett csempészek és kereskedők nemzetisége igen sokszínű.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire