
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Marvis 17 évesen jött rá, hogy bizarr vonzalmat érez a méhek iránt. Éppen egy természetfilmet nézett a méhekről a National Geographic-on, amikor teljesen elöntötte a szexuális vágy. Először nem gondolta, hogy a méhek idézték elő a fékezhetetlen nemi vágyat benne, azonban a későbbiekben is ugyanezt tapasztalta, amikor valahogyan méhekkel került kapcsolatba. Eleinte sokat szorongott emiatt, mert azt gondolta, hogy ő az egyedüli a világon, aki ilyesmit érez. Legnagyobb meglepetésére azonban, amikor elkezdett az interneten ebben a témában keresgélni rengeteg hozzá hasonló embert talált.
Létezik ugyanis egy közösségi csoport, a Reddit thread, HoneyF**kers (Méhekkel fantáziálok), ami 34 ezer tagot számlál, akik rendszeresen megosztják egymással méhekkel való fantáziálásaikat.
A csoport moderátora, a 35 éves Linz elmondta, azért hozta létre a közösséget, hogy annak a rengeteg embernek, akik ezzel a szokatlan fétissel élnek, ne kelljen többé szoronganiuk. Legyen egy színtér, ahol felszabadultan tudnak beszélni vágyaikról.
A méhek iránt érzett furcsa vonzalom ugyanis nem egy perverzió, hanem egy úgynevezett melissophilia nevű fétis.
A melissophilia-val élők hiába is próbálnák elnyomni magukban a vonzalmat, amely igen széles spektrumon mozog. Vannak, akik arról fantáziálnak, hogy méhzümmögés közben folytathassanak szexuális aktust, másokat az izgat fel, ha partnere méhnek öltözik, akadnak azonban olyanok is akik kifejezetten arról fantáziálnak, hogy méhekkel létesítsenek aktust.
A jelenség a médiában is egyre többet előtérbe került 2019 óta. Az egyik legnagyobb internetes pornó szolgáltató el is felvette új kategóriaként beesexual címen – írja a The Sun.
A fotó illusztráció.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban