
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"Ma meghívót küldök Elon Musk úrnak, de szeretnénk meghívni Branson urat és Bezos urat is" - mondta Rogozin.
A Roszkoszmosz vezére szerint "az űrrajongók nagyszerű triójának" megjelenése a kazahsztáni Bajkonurban a Szojuz MS-19 október 5-re tervezett indításán azt fogja hangsúlyozni, hogy az űr "egyedülálló környezet, ahol egyedülálló emberek találkoznak, akik az országok között fennálló minden probléma ellenére is megtalálják a módját az együttlétnek".
Az űrhajó fedélzetén a tervek szerint Anton Skaplerov űrhajós, Julija Pereszild színésznő és Klim Sipenko rendező-producer fog utazni. A tartalék legénység Oleg Artyemjev űrhajósból, Aljona Mordovina színésznőből és Alekszej Dugyin operatőrből áll.
A stábok az világűrben leforgatandó első, Kihívás munkacímű játékfilm forgatására készülnek. Az űrdráma a Roszkozmosz, a Pervij Kanal és a Yellow, Black and White stúdió koprodukciójában készül.
A meghívott három milliárdos kulcsszerepet játszik az űrrepülés, egyebek között az űrturizmus fejlesztésében. Júliusban Branson és Bezos maga is kipróbálta már az űrkapszulában való repülést, a világűr pereméig emelkedve.
MTI/A címlapfotó illusztráció (NASA)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott