
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"A nemzet megvédéséhez egészséges és bevetésre kész haderőre van szükségünk. Az elnök támogatásával, valamint egészségügyi szakértőkkel és a katonai vezetéssel folytatott alapos konzultációt követően megállapítottam, hogy a koronavírus elleni kötelező védőoltás szükséges a haderő és az amerikai nép védelméhez" - fogalmazott Austin.
A Pentagon egyelőre nem határozott meg pontos ütemtervet arról, hogy mikorra kell a katonáknak felvenniük az oltásokat, de a tárcavezető utasításba adta, hogy "ambiciózus határidőt" szabjanak ki a végrehajtásra. A védelmi minisztérium legfrissebb adatai szerint a Nemzeti Gárda, a készenléti egységek és az aktív szolgálatot teljesítő katonák között nagyjából 800 000-en még nem kapták meg a Covid-19 elleni védőoltást.
Az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett, koronavírus elleni vakcina hétfőn megkapta a teljes jóváhagyást az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA). Ez többek között azt jelenti, hogy mostantól az oltóanyag nem csak egészségügyi veszélyhelyzetben használható. Az intézkedés következtében a védelmi minisztérium szerepeltetheti ezt a koronavírus elleni szérumot azon 17 kötelező oltás listáján, amelyet a hadsereg tagjainak fel kell venniük, amikor belépnek a katonaság kötelékébe, vagy mielőtt külföldre küldik őket.

A fotó illusztráció (MTI)
A Pentagon feljegyzése szerint a haderő tagjai azokon a támaszpontokon is beadathatják maguknak az oltásokat, ahol szolgálatot teljesítenek, de önállóan is gondoskodhatnak a vakcina felvételéről. A tárca szerint elegendő készlettel rendelkeznek ahhoz, hogy "kielégítsék a keresletet". Az amerikai sajtóban megszólaltatott szakértők azonban úgy vélik: a Nemzeti Gárda esetében kihívást jelenthet az utasítás végrehajtása, ugyanis ők az ország különböző szegleteiben teljesítenek szolgálatot, és havonta csak egyszer gyűlnek össze a kötelező gyakorlatozásra.
Az amerikai haderő körében - ahogyan a civil lakosság esetében is - egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, illetve veszítik életüket a koronavírus miatt. A múlt hónapban 25-ről 34-re, azaz több mint harmadával nőtt a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben meghalt katonák száma.
John Kirby, a Pentagon szóvivője, szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a parancsnokoktól elvárják, hogy "szakértelemmel és együttérzéssel" hajtsák végre az oltásra vonatkozó utasítást. Kirby hozzátette: azok számára, akik ellenzik az oltást, lehetőséget teremtenek, hogy konzultáljanak az orvosokkal és a feletteseikkel. A szóvivő szerint a katonák így nagyobb eséllyel értik majd meg, hogy milyen kockázatnak teszik ki önmagukat és bajtársaikat, ha nem veszik fel az oltást.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott