
Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát
Doug Simmons és Dedra McGee igazán különleges helyen és pazar módon szeretett volna egybekelni.
Az álomesküvőt nem akárhol tartották, hanem az idilli Jamaica - án. Már maga a környezet is lenyűgöző, de a pár igazán a tökéletességre törekedett. Különös gondot fordított arra, hogy az esküvői party meglehetősen magas színvonalú legyen. Szerették volna, hogy a házasságkötésük napja nem csak a maguk számára, hanem meghívott vendégeik számára is emlékezetes maradjon, így pénztárcájukat sem kímélték. Egy meghívott vendég 120 dollárjába, nagyjából 35 000 Ft került a párnak.
Az álomesküvő szervezésére nem csak sok pénzt, de sok időt is fordítottak, melynek során többször megkérdezték a meghívottakat, hogy biztosan rész kívánnak- e venni az esküvőn.
Legnagyobb meglepetésükre azonban a korábban kinyilvánított részvételi szándékuk ellenére néhány vendég nem jelent meg az eseményen.
A pár annyira lelkére vette ezt, hogy úgy döntött megleckézteti a cserbenhagyó barátoknak. Fogták magukat és hogy kiszámlázták számukra azt az összeget, amit rájuk költöttek. Igencsak nagy lehetett a meglepetés, amikor megkapták az ”ajándékot” az esküvőről, amin nem vettek rész. A 120 dolláros számlát, amin ez állt : esküvői vacsora - nem jelent meg. Egy hónapos határidőt adtak a számla kiegyenlítésére.
Doug és Dedra hangsúlyozza, hogy számukra ez nem a pénzről szól. Azt vették a szívükre, hogy barátaik miután négyszer megkérdezték, hogy biztosan részt akarnak - e venni a számukra legfontosabb napon, mindannyiszor igent mondtak. Majd mikor meggondolták magukat arra sem méltatták őket, hogy közöljék ezt velük. Bár az érzelmi veszteséget, ami okoztak nem tudnák jóvá tenni, így legalább szeretnék, ha az anyagi kárukat megtérítenék -írja a Mirror.

Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát

Szabadon engedték az Északi-tengerben Timmyt, a hosszúszárnyú bálnát

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón