
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
A 18 éves fiú az angliai Fistral-öbölben élvezte a szabadidejét, amikor elnyelte a homok.
A tini állítása szerint egy hatalmas lyukat ásott a tengerparton, amelyben éppen benne állt, azzal azonban nem számolt, hogy a homok felülről ráomolhat.
A helyszínen lévők közül mindenki egyből a segítségére sietett, hogy megmentsék az életét a biztos fulladástól.
Végül a tűzoltóknak sikerült kimenteniük a fiatalt, akit a gödőrből egy hordágyra emeltek. A mentők szerint komolyabb baja nem esett, de könnyedén végződhetett volna tragédiával a homokozás.
A devoni és a cornwalli rendőrség szóvivője elmondta:
"A parti őrség csütörtök délután értesítette a rendőröket, miután bejelentést kaptak arról, hogy homok temetett be egy fiatalt a Fistral Beachen. A mentőegységek és a helyiek közös munkával kiszabadították a fiút, akit végül a mentők láttak el."
A helyi tűzoltóság szóvivője később tájékoztatta a partra látogatókat, hogy veszélyes lehet a nagyobb lyukak ásása, ugyanis a homok bármikor ráomolhat az emberre.
"Homokszárítót, légzőkészüléket, ásót és szörfdeszkát használtunk a mentés során, amellyel biztosítani tudtuk, hogy vidám befejezése legyen a történetnek. Ez könnyen eredményezhetett volna fulladást, így kérjük ne ásson hatalmas lyukakat a homokba, mivel az összeomolhat és csapdába ejtheti az embert" - tette hozzá a szóvivő.

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval